Miért növelheti az alvási légzészavar a szívroham kockázatát?

557
HOZZÁSZÓLÁS:

Széles körben elfogadott, hogy az infarktus vagy szívhalál bekövetkezése jelentős naszivroham2pszaki ingadozást mutat. Ennek alapján vetődött fel a biológiai ritmus vélhető szerepe az esetek időbeli halmozódásában. Az infarktus-csúcs a reggeli időszakra esik, amikor felkelünk és elkezdjük a napot. A feltételezések szerint ennek hátterében a vérnyomással is összefüggő mellékvese hormonok néhány órával korábbi, élettanilag jól ismert csúcskoncentrációja állhat.

Az alvási légzéskimaradás

Újabban az alvási légzéskimaradás került az érdeklődés előterébe. Az alváskutatók már ötven éve foglalkoznak ezzel a jelenséggel és számos fontos felfedezést tettek. Megfigyelték, hogy bizonyos egyéneknél a felső légutak a garatfal tónusvesztése következtében ismétlődően részlegesen vagy teljesen elzáródnak az alvás alatt. Ezt többnyire felébredés követi és a légzés helyreáll. A súlyosságot a légzéskihagyás óránkénti gyakoriságával mérjük.

Az így keletkező légzéskihagyás számos következménnyel jár. Az oxigénellátás zavara olyan folyamatokat indít be, amelyek károsak a szervezetre. A legfontosabb ezek közül a hirtelen vérnyomás emelkedés, ami egy éjszaka alatt több százszor is megismétlődhet. A tartós nappali magasvérnyomás kialakulásában ezért kockázati tényezőnek kell tekinteni.

A jelenség pontos magyarázatát egyelőre nem ismerjük, de számos mechanizmus jön szóba. A rendellenes légzés következtében létrejövő oxigénhiány vérnyomás emelő hatása alig kétséges.

Sokan az infarktus bekövetkezésében is provokatív szerepet tulajdonítanak az alvási légzészavarnak. Az infarktus ébredés utáni időszakra eső halmozódását összefüggésbe hozzák az éjszakai légzéskimaradással. Az 1989-ben közölt első tömegvizsgálatok eredményei kapcsolatot jeleztek a férfiak horkolása és az infarktus között. Az éjszakai alvás alatt felvett folyamatos EKG viszont alig mutatott összefüggést az alvással kapcsolatos légzészavarral.

Az alvási légzéskihagyás gyanúját általában a horkolás és a kitöltött alvásidő után is megmaradó nappali fáradtság alapozza meg.

A bizonyításhoz speciális módszer szükséges: a poliszomnográfia. A vizsgálat elvégzéséhez egy éjszakát az alvászavarral foglalkozó laboratóriumban kell eltölteni, ahhoz, hogy az oxigén telítettséget, a szívműködést (EKG), az agyi elektromos tevékenységet (EEG), az orron és szájon beáramló levegőt, az izomtónust, a felvett testhelyzetet és a mellkas, valamint a has mozgását monitorozzák.

Légzési eltérések viszonylag gyakran regisztrálhatók. A középkorú férfiak 25%-a és a középkorú nők 10%-a jelez alvással kapcsolatos légzési rendellenességet.

A szívbetegség hátterében lévő alvászavarra viszont csak akkor derülhet fény, ha az orvos gondol a két betegség esetleges kapcsolatára.

Az összefüggés leleplezése azért is fontos, mert van megoldás a légzéskihagyás kezelésére. A zavar a légúti nyomás fenntartásával jól befolyásolható. Az orrmaszkon keresztül létrehozott pozitív nyomás nyitva tartja a légutakat és kiküszöböli a légzésszünetet. Az erre a célra gyártott készüléket nem mindenki viseli el könnyen. Számukra az állcsontot előre irányító rögzítő eszközök alkalmazása jöhet szóba.

A kezelés hatására csökken a ritmuszavarok gyakorisága és a vérnyomás. Az infarktus és hirtelen halál megelőzésének vonatkozásában azonban még nincsenek értékelhető adatok.

Jó volna összekötni az elhízott egyének megfigyelését az alvási légzéskimaradással. A beteg ez irányú kezelése valószínűleg csökkentené a hipertónia kockázatát és ennek révén az infarktusét is.

Az alvási légzészavar újólag felfedezett rizikófaktornak látszik, de további tudományos bizonyítékok szükségesek, hogy az egyéb tényezőktől (pl. hipertónia) való függetlensége igazolható legyen.

557
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]