Tudja meg, miért nem lehet elfelejteni egy szívinfarktust?

541
HOZZÁSZÓLÁS:

A szívinfarktus nagyon sok tulajdonságában, jellemzőjében különbözik egyéb kórképektől. Ilyenkor ugyanis a kórházi kezelés időszakával nem zárul le a gyógyítási/gyógyulási folyamat.

A szívroham után megváltozik az élet

Egy baktériumok kiváltotta gyulladás, például egy tüdőgyulladás, az eredményes antibiotikus kúra után maradéktalanul gyógyul. A beteg szubjektív és objektív szempontból is visszanyerheti egészségét. Mondhatni, egy bizonyos idő eltelte után elfelejtheti, mi is történt vele.

A szívinfarktus azonban más! Az előzőkben leírtakból következik, ilyenkor az ún. gyógyulási folyamat hosszú, heteket-hónapokat vesz igénybe.

A kórkép természetéből következően pedig az eredeti állapot soha nem állhat vissza, hiszen az elpusztult szívizomsejtek regenerációjával nem számolhatunk!

Az életben maradt és most már végérvényesen kisebb izomtömeget képviselő szívizomsejtekre hárul a vérkeringés biztosításának nem kis feladata.

Ugyanakkor a kórfolyamat részleteinek ismeretében már tudjuk, hogy ilyenkor a szív saját vérellátó rendszere is súlyosan károsodott. A beteg további sorsa pedig attól függ, hogy a működő, életben maradt szívizomsejtek milyen mértékig képesek féladatuknak eleget tenni.

E tekintetben pedig az őket tápanyaggal, oxigénnel ellátó koszorúér-rendszer állapota meghatározó. A beteg gondozása/kezelése kapcsán ezeket a tényeket mindenkor szem előtt kell tartani.

Az infarktus utáni állapotban a betegre, illetve az orvosra kétirányú feladat hárul. Egyrészről további vizsgálatok segítségével tisztázni kell, hogy milyen mértékben károsodott a koszorúér-rendszer, illetve a szív, másrészről mindent meg kell annak érdekében tenni, hogy a beteg állapota lehetőleg ne romoljon tovább.

541
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]